Színek és a pszichológia

Azzal, hogy a színek milyen mértékben befolyásolnak minket, szinte már mindannyian tisztában vagyunk. Különböző érzéseket idéznek elő bennünk, ami nem véletlen. Éppen emiatt a színek pszichológiája mára beépült a dizájn, a reklámok és a marketing követendő szempontjai közé is.
Ez hogyan is működik? Tudod milyen színezést érdemes kihasználni a saját üzletedben? Tudod, hogy vajon melyik színskála lesz a legmegfelelőbb a küldetésed tükrözésére és a céged beállítottságának kifejezésére? Ha azt gondolod, hogy elegendő olyan színt választani, ami Neked tetszik, csalódást kell okoznunk. Nem hagyatkozhatsz csupán a saját ízlésedre, ennél sokkal mélyebbre kell ásnod a színekkel kapcsolatos tények között, hogy végül ezek a helyes irányba tereljenek.

Nézzük tehát meg a kérdéskört kicsit más szemszögből is. Elsősorban aszerint tudjuk a színeket bizonyos kategóriákba szétosztani, hogy neutrális, meleg, vagy hideg színekről beszélünk. Persze a történet itt még nem ér véget, nem elég egyetlen kategóriát választani, melyen belül az adott alternatíva mozogni fog, konkrétabb opcióra van szükség. A cikk elolvasása után ez már könnyebb lesz. Gyerünk!

Neutrális, semleges színek

Fekete

A fekete színt pesszimistának vehetjük, mivel kellemetlen dolgokat juttatnak eszünkbe, mint a temetés, a temető, a fekete mágia… Ugyanakkor ez a szín viszont tekintélyt parancsoló is egyben, hiszen eleganciát és határozott fellépést is mutat. Csakis specifikus termékcsoportokhoz illik, melyek magasabb minőséggel, busásabb árral párosulnak, mint egy parfüm, egy motorbicikli, vagy egy limuzin.
A reklámokban főleg a kontraszt előidézése miatt használják. Ilyenkor az őt körülvevő színeket kihangsúlyozva a fekete ezen egyedi képességét veszik elő.

Fehér

A fehér színt a világossága miatt ne használd nagyobb felületen! A többi színnel alkotott kontraszt vonatkozásában viszont más jelentést kap. A többi szín mellette világosabbnak és tarkábbnak fog tűnni. Rendkívül egyszerű és időtálló. Leggyakrabban a mosószerek vagy egyéb tisztítószerek marketingjéhez használatos, melyek a tisztaság érzetét keltik a fogyasztóban.

Szürke

A szürke rendkívül semleges szín, átlagosságot és fakóságot fejez ki és nincs karakteres jelentése. Passzív, az unalom és a alattomosság érzetét kelti. Az első sugallat, amit kivált, az a szomorúság. Másfelől viszont komolyságot, kiegyensúlyozottságot és nyugalmat is áraszthat.

Meleg színek

Piros

A piros szín nagyon érzelmes, az emberekre erős fizikai hatást gyakorol. Fokozza a vérnyomást és a pulzust. Lebilincselő hatású, aktivitás végzésére késztet. Marketing célokra ideális, ennek ékes bizonyítéka a Coca Cola márkája is. A piros színnél viszont ügyelnünk kell annak mennyiségére. Kis felületen sikert tapasztalhatunk, ám ha túlzásba visszük, szinte agressziót válthat ki. Ez a szín mágnesesen vonzza a figyelmet. Olyan tárgyaknál érdemes használni, amely a férfiasságot szimbolizálja, mint az autó, a cigaretta és egyéb szintén impulzív termékek, mint például a csokoládé. Felébreszti az étvágyat és éhséget kelt, így az élelmiszeriparban is létjogosultsággal rendelkezik. A népszerű McDonald’s és a nyugaton jobban preferált Burger King, vagy a KFC, bármelyik gyorséttermet is nézzük, a piros színt tartalmaz és láthatóan megtérült számukra erre építeni.

Sárga

A sárga szín az öröm szimbóluma, felpezsdít és felszabadít. Ugyanazon szabályok érvényesek rá, mint a piros színre. Ha kiegyensúlyozott mértékben alkalmazzuk, ragyog, ha túlzásba visszük, elveszti a figyelmet a termékről és az ember egyszerűen keresztül néz rajta. A sárga színt a pirossal vagy a narancssárgával az akciós termékeknél szokták ötvözni. Egyéb esetben viszont az arany árnyalat épp a gazdagságot és a tekintélyt szimbolizálja. Más oldalról a sárga a naranccsal kombinálva a gyermekek színe is. Ha termékeiddel éppen a fogyasztók ezen szegmensére fókuszálsz, ne habozz a sárga színt használni. A Simpson család kedvelt sárga alakjai népszerűségüket évek óta tartják és lehet hogy ez épp a színüknek is köszönhető. A mesevilágban a Miňonokat is erre építették, akárcsak a Toy Story mese logóját.

Narancssárga

A narancs színárnyalat könnyelműnek mondható, ezért célszerűbb más színekkel kombinálva használni. Emiatt gyakran látható például fekete színnel kombinálva (mint az Orange telefontársaság).

Lila és rózsaszín

A rózsaszín karizmatikus jelentéssel bír, főleg a női nem vagy egy szerelmes pár számára. Az ártatlanság és a kislányosság együttesen ötvöződik benne. A termékeknél giccsesnek is tűnhet, ezért különböző kombinációkban érdemes használni, például a zölddel. A lila egy hideg és egy meleg színből tevődik össze. Hamarabb a női termékeknél használatos, férfi produktumoknál nem tanácsos, amíg nem pl. fekete színnel kombinálva alkalmazzuk.

Hideg színek

Kék

A kék szín a harmónia, a megbízhatóság és a nyugalom színe. A divat terén az erősebbik nem termékeire irányul. A hideggel, a vízzel, a kitartással és a megbízhatósággal köthető össze. A világoskék árnyalat ránézésre kellemes, vidámságot kifejező, soha semmit nem tudsz elrontani vele. Másfelől a sötétkék, annak ellenére, hogy felsőbbrendűséget generálhat, hamarabb fejezi ki a nemtörődömséget, érdektelenséget és tétlenséget. Óvatosan bánj tehát vele! Gyakran használják bankok és biztosítók, de úgyszintén megfelel a fagyasztott élelmiszert és a különböző italféléket ábrázoló reklámokban.

Zöld

A zöld a természet színe. Ekológiai termékeket párosítanak vele, a környezetvédelemhez kapcsolódó dolgokat és tulajdonképpen bármit, aminek a nevében szerepel a “bio” kifejezés.
Megnyugtató hatású, gyakran lehet látni az alapiskolák zöld iskolapadjainak színeként is.
A rózsaszínnel együtt stresszoldó színeknek minősülnek. A világoszöld leheletnyi sárgával nagyon jó választás a reklámokban. Nyitottságot, szívélyességet, barátságosságot fejeznek ki.

Reméljük, hogy a tanácsaink és példáink segítettek neked, és így ezeknek köszönhetően sikerül előre mozdítani a vállalkozásod. Természetesen a kinevezett színek jelentősége nem csupán a logód színénél elengedhetetlen, hanem a teljes imidzsedre vonatkozik. Ne feledd, mit akarsz, hogy az emberek mit gondoljanak rólad! A vállalkozásod szempontjából ez egy kardinális pont, ezért a színválasztáshoz tényleg tedd oda magad!

Ha mégsem sikerül egyedül dűlőre jutnod, fordulj reklámügynökséghez, vagyis szakemberekhez, akik biztosan képesek segíteni. 🙂

Csudai Korny
Csudai Korny
social media manager, grafikus
Azon kívül, hogy gyakran töltöm meg a közösségi oldalakat (lehet épp a tiédet is) tartalommal, igyekszem a mi kis csapatunkba jó kedvet és sok sok nevetést varázsolni. ?