Az A/B tesztelés során valaminek a két verzióját hasonlítjuk össze. Az, hogy mi mit szeretnénk tesztelni, csak rajtunk múlik. Lehet Facebook, vagy Google hirdetés, Landing page, hírlevél, vagy akár weboldal is.
A módszer lényege, hogy a felhasználóknak véletlenszerűen mutatjuk meg a két verzió közül az egyiket, és a kapott eredményből kiderül, hogy melyik változat teljesített jobban. (Természetesen előfordulhat az is, hogy mindkét verzió ugyan úgy teljesít, vagy csak minimális a különbség.)
A/B teszt működése
Az A/B teszt elindításához szükségünk lesz egy tartalmi elemre, illetve annak egy módosított változatára, amit később tesztelni fogunk.
A tesztet többféleképpen végezhetjük:
Futtathatunk egy nagy tesztet, amikor egyszerre több változtatást csinálunk. Ilyenkor több elemet tudunk egyszerre tesztelni, viszont a végén nem fogjuk majd tudni biztosra eldönteni, hogy melyik elem miatt lett a nyertes verzió a sikeresebb.
A másik lehetőség amikor kisebb változtatásokat csinálunk, és egyszerre csak egy elemet tesztelünk. A végén biztosra meg fogjuk tudni mondani, hogy melyik képet, szöveget… alkalmazzuk a jobb teljesítmény elérése érdekében.
Folyamata
Határozd meg a célod
Ha nem akarunk elveszni a sok adat között, akkor érdemes lehet már a tesztelés megkezdése előtt, még a tervezési fázisban eldönteni, hogy melyik mérőszámokat fogjuk figyelni, összehasonlítani a végén. A cél meghatározásánál figyelembe kell vennünk azt is, hogy épp mit tesztelünk. Egy Facebook hirdetés esetében például érdemes az átkattintási arányt, vagy a kattintásonkénti költséget figyelni, az e-mailek esetében pedig a megnyitási arányt.
Készítsd el a tesztelendő elemet
Ha már meghatároztuk a célt, akkor valószínűleg tudjuk (vagy legalább van egy elképzelésünk), hogy min kell változtatni. Amikor a másik változatot készítjük, akkor mindenképpen ügyeljünk arra, hogy minél kevesebb változtatást csináljunk. Ha több dolgot szeretnénk tesztelni, akkor inkább több teszten keresztül, külön-külön vizsgáljuk meg őket. Minél több elemet változtatunk a két verzió között, annál nehezebb lesz a végén eldönteni, hogy mi tette sikeresebbé a győztes verziót.
Célcsoport
A tesztcsoportok kiválasztása nagyban függ attól is, hogy melyik eszközön, milyen típusú tesztet hajtunk végre. Figyeljünk rá, hogy azonos méretű csoportokat használjunk a tesztelésnél, tagjait véletlenszerűen válogassuk össze.
Teszt futtatása
Az A/B teszt lényege, hogy a két verziót egy időben kell futtatni, de amúgy se lenne valami hatékony elindítani az egyik tesztet márciusban, a másikat pedig júliusban. Nem biztos, hogy a két hónapban ugyan olyan lenne a forgalom, a kereslet a termékre. Figyeljünk rá, hogy a két változat között egyenletesen oszlassuk el a forgalmat, a költséget. A megfelelő beállítások után már csak meg kell várnunk a teszt eredményét.
Kiértékelés
Azt tudni kell, hogy az A/B teszteknek sincs mindig egyértelmű győztese.
Az, hogy egy tesztet mennyi ideig kell futtatni, attól is függ, hogy milyen eszközön végezzük a tesztet, és mekkora a különbség a két verzió között. Minél kisebb az eltérés, annál később kapunk egyértelmű eredményt.
Ha a közösségi médiában alkalmazzuk:
- létrehozzuk a kampányt, ami ugyanazokat az elemeket fogja tartalmazni, kisebb eltérésekkel. Először használjunk különböző képeket.
- Miután megvan a nyertes kép, változtassunk a szövegen, és nézzük meg, melyik a nyerő.
- A tartalmi elemek mellett kísérletezhetünk a CTA gombokkal is
- Nem muszáj mindig a tartalmi elemekre figyelni, megnézhetjük, hogy melyik célközönség esetén a legsikeresebb a hirdetés.
- Megnézhetjük, hogy az egyes célközönség, vagy poszt esetén a nap melyik szakaszában érdemes posztolni.
Az A/B teszt során bármikor felfedezhetünk valami újat. Lehet, hogy a teljesítménytől függően támad egy ötletünk a tartalommal kapcsolatban, vagy a végén lesz egy teljesen új célközönségünk, akire egyébként nem is gondoltál volna.
Hozzászólások