1. Nyitott kompozíciók: töröld el a kereteket!

A grafikai irányzatok közül az első a nyílt összeállítások témája. Nem is olyan régen még a tervezők mindenre keretet tettek, hogy a kész dizájn érzetét keltsék ezzel. Az utóbbi időben azonban a nyílt, szellős tendencia a jellemző, amely a teljes kép csupán egy részletének tűnik.

A nyílt kompozíció gyakran megfogja a néző fantáziáját, hiszen érdekli őt, mi rejtőzhet még mögötte.

2. 3D: Az új generáció mélysége

A 3D technológia nem csak a 2019-es évhez sorolható. A 3D-s külső már bizonyított, mint az utóbbi évek viszonylag stabil és tartós irányvonala, így idén is gyakran találkozhatunk majd vele. Szerencsére, a technológia aránylag gyorsan fejlődik, és ezzel lehetővé teszi a grafikai dizájnerek számára, hogy olyan csodás 3D-s anyagokat keltsenek életre, amely a nézőt rögtön magával ragadja.

A 3D-s lehetőségek tárháza tényleg végtelen, így 2019-ben bizonyára újabb virágzás feltételezhető.

3. Élő színek: kiruccanás a fantázia birodalmába

Az élő, színes kombinációk, ugyanúgy mint a színes átmenetek 2019-ben is közkedveltek maradnak, csupán sokkal élénkebb külsőt kapnak. Mivel ezáltal a teljes megjelenést futurisztikussá varázsolják, az említett színes séma mondhatni egy alternatív világegyetembe kalauzol minket.

Több grafikai dizájner a 3D-s vizuális technikát divatos, élő, színes átmenetekkel kombinálja, melyek így még többek lebilincselésére hivatottak.

4. Anti-gravitáció: lebegő és úszó elemek

Természetesen nem fogjuk megérni, hogy láthassuk a repülő autók korát, a dizájn világában viszont már elérkezett a lebegő tárgyak időszaka. A mozgó külalak, mely látszatra, mintha gravitáció nélküli térben lenne, a szabadság érzete felé ösztökéli a nézőt. Ezek az elemek ablakot nyitnak egy új világba, ezért tűnhet úgy, mintha a képen vagy azon kívül úsznának.

5. Fémes hatás

Az arany nem ment ki a divatból, de 2019-ben a fémezett elemek hódítanak majd. Főleg amíg 3D-s küllemről van szó, az arany és egyéb fémes elemek magasabb szintre emelik a teljes összképet, ezért azok drágábbnak és exkluzívabbnak fognak hatni.

A különféle fémes megjelenítés váltakozó színes hatással ötvözve valóban mutatós külsőt kölcsönöz. Ezek a példák varázslatos és lenyűgöző formák, már csak azért is, mivel a csillogó színek gyönyörű palettáját mutatják be.

6. Folyékony hatás

A vizes hatás új vonulatként került bevezetésre a grafikai dizájn világába, mely 2019-ben is feltűnik majd. Lehet az víz, vagy más cseppfolyós anyag, ez a hóbort több jelenlegi ötletnél is inspirációként hat, ezért számíthatunk rá, hogy egész évben kitart majd ennek húzóereje.

A folyékony stílus rengeteg szabadságot nyújt, ami a tipográfiát illeti. A valóságot ábrázolva, miszerint a cseppfolyós anyagok eltérő állapotokban is előfordulhatnak, a tervezők könnyedén teret kapnak a rögtönzésre és jellegzetes, folyékony effektekkel dobhatják fel saját kompozícióikat.

7. Maxi tipográfia

A tipográfia, mint a grafikai tervezés elválaszthatatlan része, minden bizonnyal követi a meghatározott irányzatot – néhányuk hosszú évekig kitart, míg mások rettentő gyorsan eltűnnek. Ahogyan az előző példáknál is bemutattuk, a tipográfiának különböző arculatai és formái lehetnek. Beszélhetünk sík felületről és 3D-ről egyaránt. Lehet cseppfolyós vagy akár fémes hatással kipofozott. Egy dolog vitathatatlan, a tipográfia a 2019-es trendek grafikai tervezésében biztosan maxi lesz.

8. Kontúrozott tipográfia

Amíg más, kontúrozott elemek kimennek a divatból, a kontúrozott tipográfia mindinkább népszerűbbé válik. Éppen ezért sejthető, hogy ebben az évben éri el a csúcspontját. Reméljük, hogy 2019-ben a grafikai tervezés és a weboldalak kialakításának is szerves része lesz.

9. Szöveg háttérrel: Retró inspiráció

Egy kockázatos előrejelzéssel rukkolunk most elő, de mondjuk, hogy az a megérzésünk, hogy a háttérben szereplő szövegdobozok a 2019-es grafikai tervezések irányzatai közt szerepelnek majd. A divat, amely sokak számára retró kinézetűnek hat, bizonyos emberek szemében épp az arculat modern kinézetét pótolja, amelyek épp most hódítanak. A szövegdobozok meghatározott háttéren felvonultatva fiatalságot és lázadó hatást eredményeznek.

10. Alternatív művészet: foltok, pöttyök és karcolásokat

Bízunk benne, hogy 2019-ben ezen a szakterületen megannyi improvizáció üti fel a fejét. A szabad stílus és a díszítések sora kétséget kizáróan szórakoztatóak lesznek. Adj kaotikus arculatot és színes foltokat a külalakodnak és máris művészi látszatú lesz a megjelenésed, mely jó benyomást kelt a nézőben.

Ez a divat fokozatosan belép a borítók arculatának szakterülete közé, gyakran más trendekkel kombinálva, akár csak a fémes hatás. A kellő odafigyeléssel kiválasztott színek és a nem mindennapi arculat vélhetően előre sorolja majd a borító megfelelően kialakított küllemét.

11. Valósághű elemek + sík dizájn

Hallottad már, hogy az ellentétek vonzzák egymást? A grafikai tervezők mindig is kombinálták és keverték a kiegészítő trendeket annak érdekében, hogy a nézőket elégedetté tegyék. Ám, ha valami olyan kialakításáról beszélünk, ami valóban innovatív és váratlan, a dizájnerek szívesebben kísérleteznek a technika, a stílus vagy ebben az esetben a dimenzió szokatlan egyvelegével. Az életszerű elemek összekötve teljesen sík vizuális komponensekkel, véleményünk szerint, szintén nagyon felkapottak lesznek.

2019 színe: élő korál

Ez a szín feltűnik minden grafikai dizájn területen, a weboldalak arculatát, a borító megjelenést, stb. is beleértve.

Melyik trend nyerte el leginkább a tetszésed? Találtál köztük olyat, ami valóban elvarázsolt és használni fogod te is? Oszd meg velünk érzéseid és véleményed!

Csudai Korny
Csudai Korny
social media manager, grafikus
Azon kívül, hogy gyakran töltöm meg a közösségi oldalakat (lehet épp a tiédet is) tartalommal, igyekszem a mi kis csapatunkba jó kedvet és sok sok nevetést varázsolni. ?